|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Pietsch Béla 2005. október 21.„Elsősorban a római katolikus papokat ítélték nehéz börtönre: Ferencz Béla Ervin ferencrendi szerzetest és Ráduly Géza csíkmadéfalvi plébánost életfogytiglanra, Ráduly István gelencei plébánost huszonkét évi, Dénes Dávid akkoriban hátszegi plébánost húszévi, Mezei Mózes Levente ferences szerzetest ugyancsak húszévi, Müller Jenő érszegi plébánost tizenöt évi, Kosza József ozsdolai plébánost és Aurel Dan görög-katolikus főesperest tíz-tíz évi, Kovács Béla törcsvári plébánost hétévi, Kovács Balázs szentkatolnai plébánost négyévi fegyházra. Utóbbi a temesvári tárgyalás idején 73 éves volt. Azzal vádolták, hogy szentkatolnai plébánosként nem jelentette fel mindazokat, akik a „Szoboszlay-összeesküvés” tagjaiként megfordultak a parókián. A csíkmadarasi Mihálcz Andrást 1960-ban huszonöt évi börtönbüntetésre ítélték. Hasonlóan bántak az ugyancsak 73 éves Szörcsei Elek gazdaemberrel, akit magas kora ellenére tizenöt évi fegyházbüntetéssel sújtottak. Ő volt a kevesek egyike, aki a tárgyalás után találkozhatott a hozzátartozóival. Ekkor kapta azt a végzetes csomagot, amely nagyon rövid időn belül az életébe került. Ugyanis attól félt, hogy a börtönben éhen fog halni, s amikor megkapta a csomagot, az ujjairól addig nyalta a zsírt, amíg gyomorgyulladást kapott, és a galaci börtönben rövid időn belül meghalt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Baróti Pál torjai gazdaembert, Schell István és Kuun Zsigmond volt földbirtokost; huszonöt évi nehéz börtönnel sújtották a tbc-s beteg Lőrincz Károlyt, a csernátoni Bulárka Istvánt, Pataki Istvánt és a 17 éves Orbán Pétert, a halálra ítélt és kivégzett Orbán István fiát, akinek az volt a bűne, hogy ő hívta a Szoboszlay Aladárral való csíkszeredai találkozóra az ott beszervezetteket. Tizenöt évi fegyházbüntetést kapott báró Bánffy István, dr. Rend László állatorvos, a marosvásárhelyi állatkert későbbi megteremtője, Pietsch Béla aradi ügyvéd és fia, ifj. Pietsch Miklós építész, gróf Mikó László. A kivégzettek és a börtönben elhunytak emlékét ma faragott kopjafa őrzi a kézdivásárhelyi református temetőben, a torjai római katolikus temetőben és Sepsibükkszádon. Ugyancsak kopjafát állítottak a Szoboszlay-per mártírjainak Budapesten, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában.” /Tófalvi Zoltán: Megbűnhődött magyarság. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 21./2014. július 12.Börtönnapló írásban és képbenA XX. század ideológiai harcaiban nem csak a tömegeket manipuláló, érvényesülni akaró politikai gesztusok voltak jelen, a megfélemlítés, az ellenőrizhetőség kiépített aparátusa szörnyeket szült. A szókimondó, meg nem alkuvó, netán szervezkedésbe kezdő ellenzékiekből gyártottak szörnyeket, megszégyenítve, bemocskolva barátok, családtagok előtt is. Ahogy az egykori elítélt Pietsch Miklós fogalmaz, a drákói szigorral fellépő, politikai megrendelésre vagdalkozó ügyészek lemetszették az elítélteket a társadalom testéről. A szabadulás után többségük próbált megválni az átélt rémképektől, a hosszas megaláztatás nyomasztó emlékeitől, bármilyen személyes tárgytól, ami az igaztalanul nyakukba vart bűnök miatti börtönévekre utalt. Volt viszont, aki az átélt borzalmas időket kibeszélte magából napló, versek vagy éppen a vizuális művészet nyelvén. Így tett a kommunizmus legkegyetlenebb erdélyi közösségi megtorlásában, a Szoboszlay-perben elítélt Pietsch Miklós is, aki írásban és képben ragadta meg az embert próbáló, de lelket-szellemet kovácsoló éveket. Pietsch Miklós Aradon született 1934-ben. Családjuk, a Hunyad megyei Fehérvíz falu régi famíliája a Bágya nevet viselte, ahová beházasodott sziléziai származású nagyapja. 1946-ban kisajátították a fehérvizi birtokot, és a család Miklós édesanyjának városába, Aradra került. Itt házukban gyakran megfordult Szoboszlay Aladár plébános és báró Huszár József földbirtokos, a Szoboszlay-féle szervezkedés főszereplői. Az 1957-es letartóztatások után Pietsch Miklósnak és édesapjának, dr. Pietsch Béla ügyvédnek az volt a bűne, hogy lakásukba fogadták és szóba álltak a kommunizmusellenes szervezkedőkkel, amiért fejenként több mint tíz évet kaptak. 1964-es szabadulása után Pietsch Miklós építészmérnöki diplomát szerzett, és az 1970-es évek közepén Sepsiszentgyörgyön dolgozott, majd családjával a németországi Heidelbergbe telepedett. Önképző módon, de komoly érdeklődéssel fordult a képzőművészet tanulmányozása felé, és az impresszionizmus szellemében festett kisebb méretű képeket. A művészi hajlamot édesapjától örökölte, aki autodidakta festő és sikeres színműíró volt. A meghitt boldog élet színtereiről vett csendéletek és erdélyi táj- és faluképei mellett a fiatalon megélt szörnyű, pokolian nyomasztó börtönévek dermedt világát is kifestette magából, de ezúttal már nagyméretű vásznakon. Évtizedekkel a börtönévek után írta meg Börtönnaplóját és ragadta meg képben a megélt sérelmeket, elfásító zártságot. A börtönsorozat kompozícióit már nem az impresszionizmus lágy jegyeivel festi, az átélt emberi lét alsó határait súroló nyomorúság a könyörtelen expresszionizmus és a szürreális látásmód elemeivel tör fel e vásznain. A börtönkörülmények szorongató zártsága a legőszintébb emberséget hozza ki az elítéltből. Így ír erről naplójában: „A legfontosabb, hogy ne felejtsek el semmit. Amivel még rendelkezem, az a gondolkodás és emlékezés képessége. (...) Ez az én életem, és ezzel így fogok gazdálkodni. Küzdeni fogok azért, hogy minden másodpercét értékesen töltsem. Ökölbe szorítom kezem, és nagyot sújtok a levegőbe.” A kívülálló szemlélő számára lidércálomszerű, távoli fantázia látványa nyílik meg e Pietsch-festményeken. Az ember fizikai és lelki gyötrődését az alkotóban felgyülemlett embertelen, kiszolgáltatott helyzetek vezérelték, valahogy úgy, ahogy ezt Hieronymus Bosch és Francisco Goya klasszikus műveiről ismerhetjük. A Pietsch-képeken nemcsak a látott, de a közvetlenül megélt lelketlen borzalmak barnássárga, sápadt monotóniája ragad meg. Ez látható például a Sárga cellában című kép beszűkült terű, az egymásrautalt rabok feszélyező létének, de megmaradt emberségének megragadásában, vagy a sokalakos Jönnek az ökrök című, a munkalágerben nyüzsgő, a leves érkezésére összetömörült elítéltek személytelen, már-már állativá torzult arcán. A ma Németországban élő Pietsch Miklós úgy döntött, e börtönsorozat festményeit a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozza. Így nemcsak egy egyedi meglátású műalkotás-sorozattal lettünk gazdagabbak, de a Pietsch-képek a korábban politikailag ellenvéleményen gondolkodók és az erdélyi magyarság XX. századi megaláztatásait, börtönben – és nemcsak ott – átélt szenvedéseit, a társadalom szélére sodrását dokumentálja erős kifejező erővel. Sántha Imre Géza, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
